Miként lehet egész nap energikus lenni egy reggeli fél órától?

Ilyenkor, február végén van először a tél után, hogy a futóruhámra már nem veszek újabb réteget. Kedvenc reggeli időszakom ez. Még fázok, ahogy kilépek a kapun, de amint elkezdek futni, néhány perc múlva már teljes komfortomban vagyok. Nincs melegem, de az arcom éri a hűvös levegő. Kimelegedek a mozgástól, de éppen úgy, ahogy még jól esik. Nem hűl át a kezem, nem esik nehezemre megfogni Tatunak egy gallyat az eldobásához. Tökéletes, idilli állapot ezek a melegedő tavasziaskodó napok. Nem tűnik izgalmasnak a terep, ha nem figyelek rá különösebben. Talán ilyenkor a legsemlegesebb. Már régen lehullottak a levelek, elkoptak a színek az avarban is. A fák kopaszok, a bokrok elhasználódott ágai sok helyen eltöredeztek a téli fagytól, széltől. A talaj se nem fekete, se nem barna, még szürkének sem mondanám.

Miközben futok, vagy éppen sétálok a napfényt lesem az ágak között, fülelek, hátha elcsípek egy madárcsicsergést, elhitetve magammal, hogy már tavasz van. A becsukott szememen a Nap felé fordítva érzem a melegét. Ha nem melegít még, akkor elképzelem, hogy mégis. Ha éppen az eső szemerkél akkor ráerősítek a mozgásra, amitől jobban kimelegszem, így üdítőként hatnak az eső cseppjei. Ha fúj a szél, na azt nem annyira szeretem. Akkor nagyon büszke vagyok magamra, hogy ennek ellenére mégis csinálom, és végén mindig örülök neki, hogy így tettem.